top of page
Keresés

Virtuális kultúraszervezés Genfben

Frissítve: 2020. máj. 13.

A koronavírus járvány miatti hatósági korlátozások lehetetlenné tették az emberek közötti fizikai találkozást Svájcban is, így a kialakult új helyzet márciustól új kihívások elé állított bennünket.

A korlátozások ellenére a Genfi Magyar Kulturális Központ (GMKK) részéről

igyekeztünk kapcsolatban maradni a helyi magyar közösséggel és megpróbáltunk továbbra is értéket közvetíteni számukra, annak ellenére, hogy fizikailag nem találkozhattunk.

Korlátozások és programváltozások

Svájcban első körben az 1000 főnél nagyobb rendezvények megtartását tiltották be február utolsó napjaiban. Sokak sajnálatára így idén – többek között – elmaradt a világhírű Genfi Autószalon (Geneva Motor Show), amelyet március 5-15. között rendeztek volna meg. A következő korlátozás március 13-én lépett érvénybe: bezárták az iskolákat, betiltották a 100 főnél nagyobb rendezvényeket, 50 főre korlátozták a vendéglátóipari egységekben kiszolgálható vendégek számát, lezárták az olaszországi határátkelőket. A fokozott vírusterjedés miatt azonban március 17-től tovább szigorították a korlátozásokat, a Szövetségi Tanács rendkívüli állapotot hirdetett az egész ország területére április 19-ig. Ennek értelmében bezártak az üzletek (kivéve az élelmiszerboltokat és gyógyszertárakat), éttermek, szórakoztató és szabadidős létesítmények, megszigorították az országba való beutazást. Mindezen hatósági rendeletekről, korlátozásokról folyamatosan tájékoztattuk magyar nyelven levelezőlistánk tagjait.


A Genfi Magyar Kulturális Központban márciusban összesen kilenc eseményünk maradt el. Irodalmi kávéházunkon beszélgettünk volna Móra Ferenc Ének a búzamezőkről c. regényéről. Magyar filmklubunk keretében megnéztük volna a Lajkó c. 2018-as Lengyel Balázs-filmet. Fotókiállítást rendeztünk volna Tóth László Genfben élő fotóművész afrikai természetfotóiból. Integrációs ügyeletet tartottunk volna, magyar nyelvű informatikai tanácsadással kiegészítve. Erdélyi Ágnes Genfben élő pszichológus előadást tartott volna arról, hogy miként segíthetnek a szülők gyermekeik külföldi beilleszkedésében. Akvarell festést tanultunk volna a felnőtteknek szervezett KreaKtív képzőművészeti műhelyünkön. Tojásfestő kézműves foglalkozás keretében együtt készültünk volna a húsvétra. Bezárt a könyvtárunk, elmaradt a francia nyelvtanfolyamunk. És amit a legjobban sajnáltunk: elmaradt a Káli Ildikó borszakértővel tervezett első magyar borkóstolónk is, amelyre már hónapokkal azelőtt készültünk.


Fontos megemlítenünk, hogy a járvány miatti korlátozások miatt nem csak saját rendezvényeink  maradtak el, de a Genfi Magyar Egyesület sem tudta megrendezni hagyományos március 15-i ünnepségét.


A GMKK programjait először március 5-22. között szüneteltettük, a fontosabb eseményeket átprogramoztuk április végére, májusra. A későbbi szükségállapot miatt azonban programjaink szüneteltetését meghatározatlan időre kellett meghosszabbítanunk. Annak ellenére, hogy a gyakorlatban nem szervezhettünk eseményeket, ettől a pillanattól online közösségépítő és kultúraszervező tevékenységbe kezdtünk. 



Online események szervezése


  • Online francia nyelvtanfolyam

A GMKK működtet egy francia nyelvtanfolyamot, amelynek sikere abban rejlik, hogy magyar nyelvű oktató vezeti. A kialakult helyzet miatt azonban a francia órákat sem tudtuk megtartani. Ebből kifolyólag a képzést március 25-től átszerveztük online tanfolyammá, videókonferencia formájában találkoztunk a tanfolyam 14 résztvevőjével. A tanfolyam kapcsán született meg további online események szervezésének ötlete.


  • Húsvéti tojásfestő webkaláka

A gyakorlatban elmaradt tojásfestő kézműves foglalkozásunkat interaktív online műhellyé alakítottuk, amelyet Húsvéti tojásfestő webkaláka néven hirdettünk meg. A rendhagyó online eseményre április 4-én, szombaton kerül sor 10 és 12 óra között. A tojásfestés videókonferencia formájában zajlott a Zoom nevű program segítségével, amelyre a világ bármely részéről lehetett csatlakozni. Mindössze előzetesen e-mailben regisztrálni kellett, hogy elküldhessük a linket a csatlakozáshoz.


Az esemény nagy sikernek örvendett, a genfiek mellett más svájci településekről, Franciaországból, Magyarországról és az Egyesült Államokból csatlakozó résztvevőknek is örvendhettünk. A foglalkozást Sándor Gabriella (Genf) és Tóth Vilmos (Magyarkanizsa) vezették, akiktől viaszos tojásírási technikát lehetett tanulni, valamint írókát is lehetett készíteni.


  • Interaktív online versfelolvasás a magyar költészet napján

Magyarországon és tágabban értelmezve, az egész magyar kultúrkörben 1964 óta József Attila születésnapján, április 11-én ünnepeljük a magyar költészet napját! Ebből az alkalomból 2020. április 11-én 18 órától online irodalmi kávéház keretében tisztelegtünk a magyar líra előtt. Az interaktív online versolvasást Vass Klaudia moderálta, az eseményre mindenki szabadon hozhatott magyar szerzőktől választott verseket. A klasszikus és kortárs költők verseinek felolvasása mellett volt, aki saját versének megosztására is bátorságot vett. Eseményünk határokon átívelő meghitt találkozás lett nagyszombat estéjén.


  • Virtuális locsolkodás

A Genfi Magyar Kulturális Központban szervezett locsolkodás idén sem marad el. Húsvéthétfőn egy nem hagyományos, nem szokványos locsolkodást, egy online locsolóversmondó versenyt szerveztünk. Interaktív online eseményünkre a világ bármely pontjáról lehetett csatlakozni!


A versmondó férfiak virtuálisan gondoskodtak arról, hogy a hölgyek el ne hervadjanak ebben az esztendőben sem! A hölgyek pontszámokkal nyilvánították ki tetszésüket, a legtöbb pontszámot elérő versenyzőnek 1 kg svájci nyuszicsokit postáztunk. A versenyt Andrea Francescon nyerte, aki Szvitán Gergővel együtt kapott maximális pontszámot, ám Gergő végül nagyvonalúan lemondott a nyereményről. Mi szervezők pedig mindegyik "locsolót" megajándékoztunk egy névre szóló kitüntetéssel.


  • Novellalánc

Április 25-től egy újabb online irodalmi programot, egy novellaláncot indítottunk azzal a céllal, hogy az otthon töltött napjainkon, olvasó barátainkkal együtt, a magyar- és világirodalom történeteibe menekülhessünk. A jelentkezők szabadon javasolhattak novellákat, az olvasmányok listáját pedig szétküldtük az összes résztvevőnek. Az olvasmányélmények megbeszélésére Vass Klaudia vezetésével május 7-én 18:00 órától egy online beszélgetést szerveztünk.

Összességében elmondhatjuk, hogy kreativitásunkat kihasználva a jelenlegi helyzetben is tudtunk értéket közvetíteni a genfi magyar közösségnek, a megváltozott körülmények számos lehetőséget rejtenek új kezdeményezések, ötletek kitalálására.


Sipos Noémi, KCSP-ösztöndíjas





57 megtekintés0 hozzászólás

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése
bottom of page