Az „’56-os genfi magyarok”, valamint leszármazottaik, barátaik évről-évre összegyűlnek annak a bizonyos októbernek az emlékezetében...
Mi, itt Genfben több szempontból is kivételes helyzetben vagyunk: egyrészt Svájcban egyedülálló módon saját ’56-os szoborral is rendelkezünk, így az ünnepi összejövetelekre az emlékmű felállítása óta annak pompázatos helyén, a Parc du Chateau-Pictet kastélyparkban kerül sor; másrészt a városban magyar egyesület mellett – és velük karöltve - kulturális központ is tevékenykedik, így a 2 szervezet – Genfi Magyar Egyesület és Genfi Magyar Kulturális Központ – együtt készült a Hazaiak fogadására idén az évfordulót megelőző napon, október 22-én, egy igazán napsütéses vasárnapon.
Az eseményre a palota mellett felállított nyitott sátorban gyülekeztünk, amelyet többek között a Genfi Magyar Óvoda és Iskola kisdiákjainak rajzaival is díszíthettünk. A vendégek hamar érkeztek – sokan a cointrini kápolnában közösen prezentált Szentmiséről és Istentiszteletről érkeztek egyenesen hozzánk.
A megemlékezéses ceremóniát a szobor mellett tartottuk.
Dékány András, a GME elnöke köszöntötte a tisztelt egybegyűlteket, majd Gabriel Barrillier Úr, a Genfi Grand Conseil volt elnöke mesélt szeretettel, elismeréssel és tisztelettel az 1956-ban Genfbe imigrált magyarokkal tapasztalt emlékeiről. Ezt követően Balla Claudia gyönyörű ámde annál szomorúbb honsirató akapella népdala ringatta a közönséget a szabadságharc tragikus pillanataiba.
A szép ének után egy megindító beszéd koronázta az eseményt: Magyarország svájci nagykövete, Őexcellenciája Dr. Czukor József szavainak talán egyik legfontosabb mondandója az volt, hogy az 1956-os magyarok épp a békéért ragadtak fegyvert: példamutató bátorságukból a mai napig mi magunk is erőt meríthetünk, akik a békét képviseljük a viszály szítta külpolitikai helyzetekben is.
A Nagykövet Úr közvetlen hangvételű üzenete lezárásaként koszorúzással és néma csenddel tisztelegtünk 1956. októberének Hősei előtt – így egy lyukas zászlót tartó amazon szobor pitvarában, amely habár mozdulatlanul áll, Párkányi Péter szobrász zseniális formatervezésének köszönhetően látni véljük ahogyan a szabadság repülő szárnyaivá avanzsálta a nő kezében az átlyuggatott lobogót.
A meghitt pillanatot az együttesen megszólaltatott magyar Himnusz, majd a Szózat ölelte át.
A megemlékezés fináléjaként és egyben az ünnepi ebéd nyitányaként a genfi Pannónia Néptánccsoport 5 párja járt el egy széki táncot.
Jó ebédhez – azaz székelykáposztához - szólt a nóta, amelyből mesébe illően jóllaktunk, zserbót is kóstolhattunk.
Késő délutánra már Mindannyian hazaértünk. Annak az előestéjére, amikoris 67 évvel ezelőtt Nagyjaink a lyukas zászlón keresztül látni véltek egy szebb jövőt, amely „igazságos lesz, szolidáris és szabad”. Majdnem az is lett. Aztán mégsem... Ma, mégis, 67 évvel később, tartsuk éberen ezt a gyönyörű víziót. És Mindenki a sajátját. Miközben muszáj hálával körbenéznünk: jó magyarnak lenni ott, ahol ilyen sok barátságos, jószándékú, segítőkész magyar barátunkkal találkozhatunk.
Köszönettel adózunk Mindenkinek,
aki részese volt a 1956-os genfi magyar megemlékezésünknek!
Tisztelettel: a Genfi Magyar Kulturális Központ csapatának nevében,
a GMKK elnöke, Miskolczi Lukrécia