Kétnapos rendezvény keretében emlékeztünk a 130 éve született pap-költő és cserkészvezető Sík Sándorra, ugyanakkor a genfi Sík Sándor Cserkészcsapat megalakulásának 35. évfordulóját is megünnepeltük november 16-17-én Genfben.
A Genfi Magyar Kulturális Központ (GMKK) székhelyén megvalósuló rendezvény november 16-án délután interaktív cserkészfoglalkozásokkal kezdődött. A résztvevő 7-14 év közötti fiatalok izgalmas szabadtéri játékokon vehettek részt Szijártó Ádám berni cserkészparancsnok vezetésével. Ezzel egyidőben a GMKK könyvtárában Lengyel Bálint cserkésztiszt prezentációval egybekötött kerekasztal-beszélgetést tartott a szülőknek a cserkészet felépítéséről, működéséről, lényegéről, a tagtoborzás céljával.
A program folytatásában 17 órától ünnepi műsor, zenés irodalmi délután kezdődött a GMKK felső termében. Fontos megemlítenem, hogy rendezvényünk magyarországi kezdeményezésre született, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Külföldi Magyar Lelkipásztori Szolgálata által működtett 1 Plusz 1 Misszió programon belüli Sík Sándor-emlékfélévhez csatlakozva. Az ünnepi műsor kezdetén a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia képviseletében Varga Gabriella ismertette ezt a diaszpórában megvalósuló többállomásos rendezvénysorozatot valamint az 1 Plusz 1 Missziót. Ezt követően színpadra vonultak a 35. évfordulóját ünneplő 75. sz. Sík Sándor Cserkészcsapat jelenlegi és egykori tagjai. Teleki Natasha, a csapat alapítója ünnepi köszöntőt mondott és a névadó Sík Sándor szellemisége tükrében emlékezett vissza az elmúlt harmincöt esztendőre, majd a genfi cserkészek névadójuk híres költeményéből, a Megyeri Hitvallásból adtak elő részleteket. A cserkészeket követően Csadi Zoltán színész, a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház igazgató-helyettese lépett színpadra egy színvonalas verses-zenés műsorral. A művész előadásában Sík Sándor Ketten a Mesterrel, Hiszek, Ne félj!, Ments meg, Uram! és Te Deum c. versei csendültek fel. A szombati programot állófogadás zárta a GMKK alsó termében.
Vasárnap 10:30-tól ünnepi szentmisében emlékeztünk Sík Sándorra, a szentmise kezdetén Igó-Kemenes Péter, a Genfi Magyar Katolikus Misszió vezetője köszöntötte a jelenlévőket. Beszédében egy személyes vonatkozásra is kitért: felesége, Igó-Kemenes Judit édesapjának, Zakar Jenőnek, aki a budapesti piarista gimnázium diákja volt, maga Sík Sándor volt a cserkészvezetője. A rendezvényre elhozták eredeti cserkésznaplóját és cserkészigazolványát, melyen Sík Sándor aláírása áll. A szentmisét Reisz Pál, Sümegről érkezett ferences atya celebrálta, aki szentbeszédében szintén a 130 éve született Sík Sándor életét és munkásságát méltatta. Továbbá fontos kitérni az elhangzott énekekre is, a szentmisére olyan énekeket válogattak, amelyeket Sík Sándor írt vagy fordított magyar nyelvre. A mise végén Varga Gabriella felhívta a jelenlévők figyelmét a Budapesten jövőben megrendezésre kerülő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra. A Csadi Zoltán előadásában elhangzott Ketten a mesterrel c. Sík Sándor-költemény méltóképpen keretezte a rendezvényt. A szentmisén hozzávetőlegesen 70 fő vett részt, akiket a mise után agapéra hívtak.
Az esemény genfi házigazdái és szervezői a Genfi Magyar Kulturális Központ, a Sík Sándor Cserkészcsapat és a Genfi Magyar Katolikus Misszió voltak.
Sipos Noémi, KCSP-ösztöndíjas
Fotók: Varga Gabriella, Sipos Noémi
Comments