A GMKK és a Pannonia Néptáncegyüttes közös szervezésében nagyszabású farsangi táncházra került sor Genfben 2020. február 22-én.

A jeles alkalomra való tekintettel ünnepi meghívottunk az Üsztürü zenekar volt Magyarországról, akik 18:30-tól népzenei koncerttel indították a mulatságot. A koncertet követően 19:30-tól egyórás gyermektáncházat tartottunk, majd 20:30-tól kezdődött a farsangi mulatság. A Pannonia Néptáncegyüttes tagjainak köszönhetően minden táncrend alatt volt oktatás is, így azok is bekapcsolódhattak a táncba, akik egyébként ritkán látogatnak ilyen jellegű rendezvényeket. A táncház alatt frissen készült farsangi fánk és gulyásleves volt kapható a „Petite Hanna" Spécialités Hongroises jóvoltából.
A táncház ezúttal is a GMKK felső termében zajlott, a mulatságon közel 120-an vettek részt. Fontos megemlíteni, hogy az Üsztürü zenekarra nemcsak a helyi magyar közösség tagjai voltak kíváncsiak, hanem Bernből, Lausanne-ból, Zürich-ből, Stuttgartból és Grenoble-ból érkezett résztvevőknek is örvendhettünk!
Sipos Noémi, KCSP-ösztöndíjas
留言