A Genfi Magyar Kulturális Központ szervezésében szeptember 21-én Mérő László professzor tartott előadást Genfben. Szűcs András beszámoló írását közöljük.

Úgy tisztességes, ha előrebocsátom: az alább leírtak nem az ott elhangzottak hű krónikáját adják, bár az olvasó azzal biztosan jobban járt volna. Önöknek itt inkább egy "az előadás margójára" jellegű híradással kell beérniük.
Szeptember 21-én a GMKK meghívására Mérő László professzor osztotta meg véleményét a fenti témában az érdeklődőkkel. Akik eljöttek, nagyon érdekes dolgokat láthattak-hallhattak a szakterület egyik legjobban felkészült ismerőjétől, személyes élményekkel, anekdotákkal színesítve. Velünk megosztott tapasztalatai, véleménye sokat segíthetnek, hogy a már ismert és az ezután érkező információkat pontosabban értsük és helyükön kezeljük. Abban meg biztosak lehetünk, hogy erre egyre nagyobb szükség lesz.
Mérő Lászlót talán nem is kell bemutatni, annyira ismert alakja a magyar tudományos életnek és írója azoknak a méltán népszerű könyveknek, melyek egy természettudós szemszögéből nézve ismertetik meg velünk a pszichológiai jelenségeket, a társadalmi folyamatokat és a tanulmányozásukhoz használt matematikai modelleket. Mielőtt az ELTE Pszichológiai Intézeténél kezdett el dolgozni 30-egynéhány évvel ezelőtt, az MTA SZTAKI-ban matematikusként foglalkozott a mesterséges intelligencia (a továbbiakban: MI) kutatásával. Abban az időben az MI valóban a jövő zenéje volt, és nyugodtan aludtunk, hogy még jó sokáig biztosan csak a tudományos-fantasztikus könyvek lapjairól csigázza fel a képzeletünket. Hát nem egészen így történt...
Mindenki meglepődött, amikor a számítógépek már az ezredfordulóra legyőzték a világ leghíresebb sakkozóit, és néhány évvel ezelőtt a szabályaiban egyszerűbb, de intellektuálisan jóval bonyolultabb gó játék bajnokait. Amikor a meglepetést kicsit kialudtuk, lassacskán kiderült, hogy a látványos eredményeket nem annyira a programok "okosodása", hanem elsősorban az alattuk lévő hardver működési sebességének folyamatos, megjósolható ütemű növekedése okozta. Azt persze nem lehetett előre tudni, hogy mekkora számítógép-sebesség szükséges ahhoz, hogy az algoritmusok ilyen hatékonnyá váljanak, sőt azt sem, hogy egyáltalán be fog-e ez következni valamilyen sebességnél. Persze a szoftverfejlesztőknek sem kell szégyenkezniük: a hálózatelmélet és más kutatási területek eredményeinek felhasználása is jócskán hozzájárult a fejlődéshez.
Az MI alkalmazási területei nem korlátozódtak az egyszerűen és pontosan megfogalmazható szabályokkal leírható logikai játékokra. Az ott bevált technikák bejelentkeztek a számítógépes alkalmazások "komolyabb" területeire is: nyelvek fordítása, alak- és beszédfelismerés, önvezető autók, orvosi diagnosztika, stb. Egyre jobban teljesítenek az ügyfeleket emberi hangon felvilágosító gépi telefonügyeletesek is. Tőzsdei alkalmazásokról is rebesgetnek...
Az előadáson Mérő László érdekességképpen említett olyan MI programokat is, amelyek iskolai dolgozatokat osztályoznak, sokszor jó minőségű munkát végezve. Naná, hogy válaszul készültek olyan programok is, amelyek rendben lévőnek látszó, de marhaságokkal teli dolgozatokat képesek írni, melyek be tudják csapni az osztályozó programokat. Az egyikre rákerestem a neten: Les Perelman 2012-ben készített programja, a Babel Generator, leírása itt található: http://lesperelman.com/writing-assessment-robo-grading/babel-generator/. Ezek után az ember már meg sem lepődik az automatikus álhír-gyártó portálokon.
Szóba kerültek még érdekességként az úgynevezett "kentaursportok", ahol a humán résztvevők a szabályok szerint - bizonyos keretek között - használhatnak gépi segítséget. Például a sakkozók MI alapú számítógépeket. Nem minden esetben egyértelmű a kombinált képességek előnye. Majd az idő kiselejtezi a kevésbé sikeres változatokat.
A címadó kérdéshez visszatérve, az egyik leggyakoribb aggodalom, hogy az MI-vel működő gépek miatt majd óriási tömegek veszítik el a munkájukat és válnak kiszolgáltatottá, kegyelemkenyérre szorulva. Az előadáson történelmi példán (az USA mezőgazdasági emberi munka igényének 150 éves távlatban mért változásán) keresztül láthattuk, hogy a gépesítés hatására tömegesen megszűnő munkaalkalmakat új szakmák, munkahelyek pótolják.
A Föld lakosságának életéhez szükséges javak előállításához egyre kevesebb emberi munkára lesz szükség. A fennmaradó időt az emberek majd olyan - a hagyományos iparágaknál is több GDP-t termelő - tevékenységekre fordíthatják idejüket (már ha nem mindenáron háborúzni akarnak), amelyek nélkül nem halnánk ugyan éhen, de velük sokkal jobb, kellemesebb lehet mindannyiunk élete (művészetek, sport, tudományok művelése, a környezetünk élhetőbbé, szebbé tétele, szociális munka). Ebben még talán sokan nem hisznek. Nekik ajánlom Rutger Bregman "Utópia realistáknak" című művét (Cser Kiadó, Budapest 2019), mely olyan koncepciók megvalósíthatóságát bizonyitja tudományos érvekkel, kisérleti eredményekkel, mint a garantált alapjövedelem (itt Svájcban is fontolgatják) és a 15 órás munkahét.
Egy másik nagy problémakör, hogy hogyan alakítjuk majd ki az MI felhasználását szabályzó törvények rendszerét. Nyilván fokozatosan, ahogy a helyzet megkívánja. Hiszen a közlekedési táblák, lámpák hálózata, na meg KRESZ is az igényeket követve jöttek létre és azóta is változnak.
Ha már a forgalom került szóba, rögtön adódott az önvezető autók kérdése, mint tipikus MI alkalmazás. A technikai kérdéseken túl két komoly ok nehezíti a szabályozást. Az egyik viszonylag egyszerű: az önvezető autók egymással való kommunkációja sokkal hatékonyabb, biztonságosabb, mint az emberi sofőrökkel való együttműködés. Ez a kihívás az önvezető autók programozását - és benne a tanulási komponenst is - érinti. Talán célszerű lesz majd minden járműn valami jeladót elhelyezni, amely a vezetőjének "kategóriájáról" tájékoztatja a többieket. Ezt az információt az ember-vezette autók is hasznosíthatják, hiszen nyilván az ő elektronikájuk fejlesztése is további lendületet kap a versenyben...
A másik az etikai aspektus. Például egy kiélezett baleseti helyzetben az utasát áldozza-e fel az autó, vagy inkább néhány járókelőt. Biztosan rengeteg szellemi energiát leköt majd a vonatkozó szabályrendszer kialakítása, szabványosítása, frissítése, értelmezése, betartatása. Már most is jókat lehet az elveken vitatkozni, de az előadáson ezt szerencsére elkerültük.
A jelenlegi MI programokkal működtetett számítógépek, robotok, önvezető autók, diagnosztikai műszerek nem olyan intelligens lények, amelyeknek például öntudata, világképe lenne. Egyszerűen csak gépek. Ebben az összefüggésben a "mesterséges intelligencia" kifejezés megbocsátható eufemizmus. Közelebb áll a valósághoz az a kicsit körmönfont meghatározás, hogy ezeket a gépeket olyan programok irányítják, melyek a működésük során tárolt eredményeik értékelése alapján úgy igazítanak saját paramétereiken, hogy a következő alkalommal a számukra kitűzött célhoz közelebb kerüljenek. Lehet, hogy ez szőrszálhasogatásnak tűnik, de megőrzi a távolságot a sci-fi irodalomból ismert, tudattal, esetenként érzelmekkel is rendelkező, gondolkodó gépektől.
Az előadás konklúziója egyértelmű volt: az MI-től nem kell megijedni. Félni - ami a megijedésnél köztudottan jobb - szintén felesleges. Az MI ugyanúgy eszköz, mint az eke, a gőzgép, az autó, a telefon, az atomreaktor, a számítógép, az internet, melyek mind segítettek az emberi társadalmak életének minőségi javulásában. Eszköz, melynek jól megfontolt alkalmazásával nem magunknak és a világunknak ártunk, hanem az előttünk tornyosuló problémákat oldjuk meg. Ezeket ismerjük, azt is tudjuk, hogy csak világméretű együttműködéssel van esélyünk. A nagyhatalmak között feszülő politikai-gazdasági ellentétek - melyeket az egyik, korábban sok éven át Kinában élő hozzászóló részletezett - nyilván az MI használatában is versengéssel járnak. Viszont a kompromisszumok megtalálásában az MI-nek akár fontos szerepe is lehet.
Kedves Mérő László, köszönjük az előadást!
A végére hagytam még egy jó hírt. Idén ősszel jelenik meg Mérő László legújabb könyve: AZ ÉSZ SEGÉDIGÉI - A tudás és a nemtudás pszichológiája. Benne egy fejezettel a mesterséges intelligenciáról.
Genf, 2019. szeptember 28.
Szűcs András szanber@gmail.hu
Comments