Remek hangulatban indult a Genfi Magyar Kulturális Központ 2021/22-es évada 2021. szeptember 17-én.
Dedikálással és állófogadássa egybekötött irodalmi kávéházzal nyitottuk 2021/22-es évadunk, ahol a Genfben élő és alkotó A. Túri Zsuzsa író- és költőnő Sivatagi szél című regényéről beszélgettünk. Az eszmecserét követően, az alkotó verseiből csemegéztünk, aki, az esemény végén névjegyével látta el köteteit.
A Sivatagi szél egy fiatal nő, Anna önkeresési útjának egy szakaszát mutatja be, melynek egyik meghatározó helyszíne Genf. A főhőst körülölelő, embert próbáló események forgatagában összefonódnak a szerzőnő valóságban megélt élethelyzetei a fikció merész világával. Anna személyiségfejlődése erőt, bátorságot, kitartást és megbocsátást sugároz.
Szeretettel ajánljuk a regényt minden érdeklődő számára, mely IDE KATTINTVA megvásárolható webáruházunkban.
Szeretettel osztjuk meg A. Túri Zsuzsa egyik, édasanyjához írt versét:
Futórózsa utca
Fülledt este volt a Futórózsa utcán anyám magassarkú szandálját levette aprócska porfoltok lettek minden ujján „Mert töri a lábam” – közölte nevetve
„Csak csórók járnak így, vagy vándorcigányok!” – Mondtam mérgelődve, s előre szaladtam „És ha ismerős jön? A szégyentől hányok!” kínos jelenetből könnyen kiszakadtam aztán később én is levetettem gyakran ha szorított, sértett a szandálom pántja tócsákban ugrálva hónom alá csaptam szabadon, boldogan lépkedtem a nyárba ó, bárcsak még egyszer mehetnék anyámmal akár mezítláb is, bárhová, csak ketten, nem sietne... Lenne. Most, ha szívem szárnyal palacsinta-Holdra bámulhatok csendben.
2016. július 23.
Comments